A kalózok sem ússzák meg
Légicsapásokkal támadná a radikális iszlám csoportokat az EU
Szomáliai kalózok és iszlám csoportok logisztikai központjai és kiképző táborai elleni légicsapások lehetőségét tanulmányozza a brit kormány más EU-tagállamokkal együtt.
2012.02.22 11:15MTIA vezető baloldali brit napilap meg nem nevezett forrásai szerint a brit kormány nemzetbiztonsági testületének napirendi pontjai között az utóbbi időben "egyre feljebb kerül" ez a kérdés, tekintettel a szomáliai kalózok, valamint az al-Shabaab iszlamista milícia tevékenysége miatti aggályokra.
A The Guardian forrásai szerint a szomáliai kalózkodás elleni küzdelemben részes nemzetközi koalíció már 2010 nyarán felvázolt egy vésztervet, tavaly pedig egy újabbat készített; ezek a tengerpart felől szomáliai táborok ellen végrehajtott légicsapásokról szólnak.
A brit kormány olyan - főleg dél-szomáliai - helyszínek ellen is támadásokat fontolgat, ahol az al-Shabaab milícia és a kalózok a jelek szerint együttműködnek - áll a brit lap szerdai beszámolójában.
A The Guardian értesülései szerint katonai szakértők azt tanácsolják, hogy a támadásokat hadihajókról felszálló harci helikopterekkel hajtsák végre. A lap szerint a katonai akció "legvalószínűbb támogatói" között van Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Hollandia és Franciaország.
A cikkben idézett egyik forrás elmondta, hogy kezdetben nem volt meg a politikai akarat egy ilyen beavatkozáshoz, de "ez most már változóban van". A forrás szerint a nyugatiak tudják, hol vannak a táborok, és honnan indulnak a kalózok és az al-Shabaab akciói.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


