Nem szabad takarni
Hollandiában is tilos lesz a burka viselése
A holland kormány pénteken a burka betiltása mellett döntött, a parlamenti eljárás azonban még hónapokat vesz igénybe.
2012.01.27 20:30MTIA törvényjavaslat általánosságban tiltja meg az arc teljes eltakarását köztereken, közintézményekben, például iskolákban, kórházakban, tömegközlekedési járműveken, de elsősorban a muszlim nők által viselt, az egész arcukat is elfedő ruházat ellen irányul. Templomokban, mecsetekben nem érvényes a tilalom. Hollandia lesz a harmadik európai ország - Belgium és Franciaország után -, amely betiltja a burkát és a nikábot.
A törvény megsértése legfeljebb 380 eurós (110 ezer forint) bírsággal járhat. Mint a De Volkskrant holland napilap internetes kiadása írja, a törvényt nagy valószínűséggel megszavazza majd a hágai parlament mindkét háza.
Liesbeth Spies belügyminiszter a kormány döntése után "rendkívül nagy jelentőségűnek" nevezte a törvényjavaslatot, még akkor is, ha Hollandiában igen alacsony a burkát viselő nők száma. Becslések szerint alig háromszázan lehetnek, akik ráadásul alig jelennek meg nyilvános helyeken.
A burka betiltása azonban választási ígéret volt, amelyet főként a kormányt kívülről támogató Geert Wilders iszlám-ellenes Szabadságpártja követelt, és amely támogatásra talált a hollandok körében.
A hét elején a holland államtanács (a kormány tanácsadó szerve) ellenezte a betiltást, amelyet a szabad vallásgyakorlás megsértésének tekint - írja az NRC Handelsblad honlapja. Idézte Maxime Verhagen miniszterelnök-helyettest, aki szerint fontos "az egymás közötti nyílt kommunikáció", amelyet például akadályoz az arcot eltakaró fátyol.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06