Demokratikus nyitás
Mianmar - Több száz politikai fogoly szabadult
Számos politikai foglyot, köztük több jeles ellenzéki aktivistát és kisebbségi vezetőt engedtek szabadon, pénteken mianmari börtönökből. A ranguni vezetés mintegy 650 ember szabadlábra helyezéséről tett bejelentést.
2012.01.13 10:11MTIMianmar formálisan polgári kormánya tavaly márciusban vette át az uralmat a katonai juntától, és hatalomra kerülése óta már több reformintézkedést is hozott a demokratikus nyitás jegyében. Október 12-én több mint 200, politikai indíttatásból bebörtönzött ember nyerte vissza szabadságát a hosszú éveken át katonai elnyomás alatt álló délkelet-ázsiai országban. Az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) egyaránt Mianmar értésére adta: a politikai foglyok szabadon engedése elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyék az ország elleni gazdasági szankciók megszüntetését.
A mianmari állami televízió és rádió pénteken bejelentette, hogy az elnöki kegyelemben részesültek részt vesznek majd a "nemzetépítésben". Arról eltérő információk keringenek, hogy pontosan hány ellenzéki maradt még rács mögött, a különböző források 500 és 1500 közé teszik a számukat.
Pénteken elhagyhatta celláját többek között az 1988-as demokráciakövetelő felkelés egyik legendás vezetője, Min Ko Naing is, akit szemtanúk beszámolója szerint óriási tömeg üdvözölt a fővárostól 545 kilométerrel északra fekvő Thayet börtönének kapuja előtt. Kiengedték a 2005-ben a nemzeti egység szétzilálásának kísérlete és hazaárulás miatt 93 évnyi börtönre ítélt etnikai vezetőt, Khun Tun Oót is, aki a Shan Nemzetiségek Ligája a Demokráciáért (SNLD) nevű szervezet vezetője. Egy magas rangú kormányzati tisztségviselő arról tájékoztatott, hogy szabadlábra helyezték Khin Nyun volt miniszterelnököt, egykori titkosszolgálati vezetőt is.
A kormány csütörtökön tűzszünetet kötött az 51 milliós mianmari lakosság 7 százalékát kitevő karen kisebbséghez tartozó lázadókkal, fontos lépést téve ezzel az évtizedek óta húzódó konfliktus lezárására. Az etnikai kisebbségekkel való megbékélést a Nyugat szintén a nemzetközi elismertség visszanyerésének feltételéül szabta, és ez volt az egyik legfőbb követelése a legismertebb mianmari ellenzéki vezetőnek, a házi őrizetből 2010 végén szabadon engedett, Nobel-díjas Aung Szan Szú Kjinek is, akivel a Thein Szein vezette kormány nemrég párbeszédet kezdett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


