"Nem volt korrekt a politikai verseny"
Új és tisztességes választásra szólít az EP Oroszországban
Új, szabad és tisztességes választásokra szólította Oroszországot az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen, szerdán elfogadott határozatban.
2011.12.14 16:15MTIA képviselők egyben azt is kérik, hogy azonnal és teljes körűen vizsgálják ki a december 4-i voksolással kapcsolatban csalásról és megfélemlítésről szóló beszámolókat.
A téma előző napi plenáris vitájában felszólalt Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője, aki kijelentette: "Választói megfigyelőként Moszkvában is hangsúlyoztam, hogy komoly figyelmeztetést kapott az országot irányító Putyin-Medvegyev tandem a december 4-i orosz parlamenti választásokon. Nem volt korrekt a politikai verseny, mivel azt akadályozta az orosz választójogi- és párttörvény, valamint a médiához való egyenlőtlen hozzáférés. Mindezt tetézték a választásokon elkövetett szabálytalanságok."
Arra is utalt, hogy az Egységes Oroszország Párt elveszítette alkotmányozó többségét. Szerinte "az eredmény azt jelzi, hogy súlyos bizalmi válság alakult ki az államfő és a miniszterelnök személye kapcsán". A hatalom politikai retorikája és kommunikációs ereje kifulladt, a mesterségesen felépített pártrendszeren a repedés jelei mutatkoznak - idézte a felszólalást a magyar képviselő közleménye.
Az EP-határozat üdvözölte a választást követő demonstrációkat is, amelyeket a határozat a népakarat megnyilvánulásának tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


