Be mertek szólni Putyinnak
Oroszországban hinni kell: Medvegyev leoltotta a nyugatot
Az orosz politikai rendszer nem tartozik a Nyugatra - mondta kedden Dmitrij Medvegyev orosz elnök, miután az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői bírálták Vlagyimir Putyin kormányfő pártja és az orosz állam szoros összefonódását.
2011.12.06 17:05MTI"A politikai pártok az orosz hatóságok, nem pedig a nemzetközi szervezetek hatáskörébe tartoznak" - hangsúlyozta Medvegyev a Ria Novosztyi hírügynökségnek.
Az EBESZ hétfőn kifogásolta a választási csalásokat, a politikai vetélkedés korlátozottságét és kiegyensúlyozatlanságát, valamint a választási hatóságok, illetve a média függetlenségének hiányát.
A vasárnapi alsóházi választásokat jelentős visszaeséssel ugyan, de Putyin pártja, az Egységes Oroszország nyerte meg.
A miniszterelnök kedden elkerülhetetlennek nevezte pártja súlyának csökkenését, és a világgazdasági válságra fogta azt, amelyért mindenhol a kormánypártokat teszik felelőssé. Putyin ugyanakkor a jelenlegi helyzetben jó eredménynek nevezte az 50 százalék körüli eredményt, annak ellenére, hogy az Egységes Oroszország 15 százalékpontot veszített a 2007-es választásokhoz képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


