18 halott, 100 fertőzött
Emelkedett az amerikai lisztériajárvány áldozatainak a száma
Tizennyolc ember halt meg szennyezett sárgadinnye okozta lisztériafertőzésben az Egyesült Államokban, és további 100 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok - közölte kedden az amerikai járványügyi hivatal.
2011.10.05 07:07MTIAz járvány július végén ütötte fel a fejét, és eddig 20 szövetségi államban történtek lisztériabaktérium okozta megbetegedések. A megbetegedéseket okozó, Rocky Ford fajtájú szennyezett sárgadinnye a Jensen Farms termelőtől került forgalomban.
A cég eddig 300 ezer ládányi dinnyét hívott vissza, de mindeddig nem sikerült kideríteni, hogy a termesztés, a szüretelés, a raktározás vagy a szállítás melyik fázisában és pontosan mi okozhatta a fertőzést. A megbetegedett emberek túlnyomó többsége 60 év feletti. Több mint 90 embert kórházban kezelnek.
Az orvosok fokozott figyelemmel kísérik két fertőzött nő terhességének lefolyását, mert a liszterózis vetéléshez és a magzat elhalásához vezethet. A halálos áldozatok számát illetően a mostani lisztériajárvány túltesz a két évvel ezelőtti, fertőzött mogyoró okozta szalmonellajárványon, amely 9 halálos áldozatot követelt. Akkoriban 700 embert fertőzött meg a baktérium.
A lisztériafertőzés az élelmiszeripari termékek szaga vagy állaga alapján nem ismerhető fel, laboratóriumi vizsgálattal lehet csak kimutatni a baktériumot, amely magas lázat, erős fejfájást és hányingert okoz.
A betegség gyakran végződik halállal, főként a legyengült immunrendszerű idősebbeknél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


