Pofonvágták Novákot
Örihari: szakít a Jobbik a Betyársereggel
A Betyárseregből való kilépésre szólította fel tagjait a Jobbik, miután múlt szombaton Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője megütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt egy gyulai rendezvényen - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke.
2011.09.28 12:49MTIHangsúlyozta: tudomása szerint az összesen 100-200 fős Betyárseregből mindössze 3-5 embert érinthet a kettős tagság megszüntetésére irányuló kérés. Sneider Tamás azzal indokolta a lépést, hogy "a Betyársereg tevékenysége nem illik bele a Jobbik gondolataiba", illetve a Jobbik "ilyen afférokat nem engedhet meg magának".
Tyirityán Zsolt egy szombati gyulai rendezvényen ütötte meg Novák Elődöt. A jobbikos politikus korábban elmondta: szombaton a Jobbik elnöksége képviseletében Gyulán vett részt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület rendezvényén, ahol megjelent a Betyársereg mintegy tucatnyi tagja, köztük Tyirityán Zsolt is.
A csoport vezetője kérdőre vonta Novák Elődöt, hogy miért nevezi őt börtöntölteléknek. A jobbikos képviselő elmondta: "a Jobbik belső fórumain" pusztán arról beszélt néhány alkalommal, hogy elítéli, amiért a Betyárseregen belül "próbálják erénnyé tenni a börtönviseltséget".
Novák Előd saját elmondása szerint szombaton ugyanezt mondta el Tyirityán Zsoltnak is, aki ezt követően arcon ütötte őt. Az országgyűlési képviselőnek lerepült a szemüvege és belülről felrepedt a szája. Az ütést követően a közelben tartózkodók és a Betyársereg tagjai között rövid dulakodás alakult ki, egy résztvevőt a Betyársereg egyik tagja hasba ütött, neki elrepedt a bordája - mondta el Novák Előd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


