Az MSZP a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul
Két és fél milliárdért bérelne autókat a kormány?
Az MSZP a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul annak kapcsán, hogy - mint közölték - a belügyminiszter csütörtökön mintegy 700 gépkocsi, összesen 2 milliárd 339 millió forintért történő bérlésére kért és kapott felmentést a nyílt közbeszerzés alól az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságától.
2011.08.25 14:41MTIHarangozó Tamás, a testület szocialista tagja közleményében jelzi, hogy a nyílt közbeszerzési eljárás szabályainak megsértése miatt fordul a döntőbizottsághoz.
"Miközben a kormány a korrupció elleni fellépés és a számonkérés lázában ég a közbeszédben, addig lopva költ el milliárdokat megalapozatlanul" - fogalmaz.
Az ellenzéki képviselő tájékoztatása szerint a nyilvánosságot kizáró eljárásban az Országos Rendőr-főkapitányság, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága mellett a Rendőrtiszti Főiskola és a rendészeti szakközépiskolák részére bérelnek gépjárműveket, közelebbről meg nem határozott célra.
Harangozó Tamás emlékeztet arra, hogy a nyílt közbeszerzési eljárás alól csak nemzetbiztonsági okból, vagy olyan beszerzés miatt lehet törvényesen felmentést kérni, amely az ország lakosságának biztonságát befolyásolni képes szolgáltatás megrendeléséhez kapcsolódik.
A politikus számára azonban nem világos, hogy a Belügyminisztérium - a nyilvánosságot kizárva - milyen "titkos" gépjárművekre akar mintegy 2,5 milliárd forintot költeni. "Milyen biztonsági kérdést vet fel a rendészeti szakközépiskolák gépjárműbeszerzése, a Rendőrtiszti Főiskola rektorának vagy más vezetőnek az új autója, vagy akár a rendőrségi járőrautó használatba vétele?" - teszi fel a kérdést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


