Brit zavargások
200 millió font kárt okoztak a brit huligánok
A brit biztosítótársaságok becslései szerint akár a 200 millió fontot is elérhetik az utóbbi napok zavargásai által okozott károk.
2011.08.13 17:26MTIA brit biztosítótársaságok szövetsége megduplázva eredeti becslését 200 millió fontban határozta meg az üzletekben és a lakásokban okozott károkat, amelyeket a Londonon és több brit vidéki nagyvároson végigsöprő erőszakhullám okozott. Ez az összeg még változhat, ahogyan a biztosítók kivizsgálják az egyes eseteket. Liz Forster, a szövetség szóvivője úgy nyilatkozott: "meg lennék lepve, ha ez az összeg időközben már nem növekedne tovább".
Shaa Wasmund, a Smarta.com üzleti tanácsadó hálózat alapítója szerint még hetekig eltarthat, mire sikerül pontosan összesíteni a rendbontások által okozott károkat, mivel sok kisebb üzletet is érintettek a fosztogatások.
"Leginkább ezeknek a kisebb boltoknak a helyzete aggasztó, mivel számukra a történtek akár végzetesek is lehetnek" - figyelmeztetett a szakértő.
A zavargások okozta károkról szóló 1886-os jogszabály szerint a biztosítók és a biztosítottak is benyújthatnak kárpótlási igénylést a rendőrség ellen, mert annak nem sikerült fenntartania a rendet. Erre általában 14 napos határidő áll rendelkezésre, de ezt ebben az esetben 42 napra hosszabbította meg a kormány a héten.
David Cameron miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint a kifosztott üzletek támogatására a kormány azt tervezi, hogy hosszabb határidőt hagy nekik az adók befizetésére. Az adóhatóság azt ígérte, megoldást dolgoznak ki az olyan esetekre is, amikor az adózás tárgya tönkrement vagy eltűnt.
A kormányfő a parlament rendkívüli ülésén azt is kijelentette, hogy 10 millió fontot biztosítanak a megrongált városrészek helyreállítására. Az állam továbbá 20 millió fontot különít el a kifosztott üzletek támogatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


