A bányászok sokszor járni is alig bírnak
Kínzótábort lepleztek le egy zimbabwei gyémántbánya közelében
A zimbabwei biztonsági erők által működtetett kínzótábort leplezett le az ország egyik gyémántlelőhelyének közelében a BBC.
2011.08.08 19:32MTIA brit közszolgálati csatorna hétfőn számolt be a táborról, amelyről néhány megvert és szexuálisan bántalmazott áldozattól értesült.
Az EU nemrégiben megállapította, hogy két környékbeli bánya is megfelel a nemzetközi előírásoknak, ezért exportálhatnak gyémántot a nemzetközi piacra, ami a 2009 óta érvényben lévő kereskedelmi tilalom részleges feloldását jelentené. A tilalmat a Marange gyémántlelőhely környékén a helyi biztonsági erők által végrehajtott nagyszámú kivégzés miatt vezették be.
A most felfedezett tábort a helyiek Gyémántbázisként emlegetik. Szemtanúk szerint a tábor katonai sátrakból áll, és drótkerítés veszi körül. A tábor körülbelül egy mérföldre található a Mbada bányától, amelynek exportját az EU engedélyezni akarja. A bányát üzemeltető vállalat vezetője Robert Mugabe zimbabwei elnök barátja.
Az egyik áldozat februárban azt mondta a BBC-nek, hogy a bányászok gyakran még járni is képtelenek a verések miatt. "40 korbácsütést kapunk reggel, 40-et délután és 40-et este" - állította a férfi, aki még mindig nem tudja használni az egyik karját, és alig tud járni a verések miatt.
Az embereket több napig tartják a táborban, majd újabb áldozatok érkeznek. A nőket hamarabb elengedik, gyakran azután, hogy megerőszakolják őket - mondta a megkérdezett férfi.
A brit csatornának nyilatkozó minden egykori fogvatartott névtelenséget kért. A szemtanúk szerint a tábor már legalább három éve működik.
Marange környékén a rendőrség és a hadsereg civilekkel illegálisan kutattatja fel a gyémántokat. Ezeket a munkásokat a táborokba viszik büntetésként, ha például túl nagy részesedést kérnek a bevételekből. Azokra is ez a sors vár, akik maguk próbálnak meg gyémántot keresni.
A brit külügyminisztérium közölte, csak néhány bánya esetében engedélyeznék az exportot, a többivel szemben Nagy-Britannia és az EU továbbra is fenntartja a tilalmat.
A zimbabwei kormány eddig nem reagált a BBC bejelentésére.
Annie Dunneback, a Global Witness pártfogó csoport munkatársa azt mondta az EU javaslatáról, hogy ezzel engednének a zimbabwei kormány követeléseinek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


