Elzárják a kikötőt és a repteret
Tiltakoznak a taxisok Athénben
Több száz felháborodott taxisofőr zárta el autójával az athéni repülőteret és a pireuszi kikötőt hétfő reggel, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány feloldja a taxisengedélyek számának korlátozását.
2011.07.18 10:37MTITöbb ezer nyaralónak gyalog kellett a kompkikötőig vonszolnia poggyászát a hőségben, a repülőtérre pedig a helyiérdekű vasúttal kellett kikecmeregniük az utasoknak.
"Nem most kellene ilyesmit csinálni" - bírálta a sztrájkolókat Pavlosz Gerulanosz görög kultuszminiszter. Ezekben a görög gazdaság számára vészterhes időkben ez a tiltakozás a legrosszabb, ami a görög turizmussal történhet - mondta Gerulanosz a rádiónak.
A taxitulajdonosok hétfő reggel 48 órás sztrájkba kezdtek foglalkozásuk "megnyitása" ellen. Eddig Athénban körülbelül 14 ezer taxis kaphatott engedélyt, egész Görögországra nézve 30 ezer volt a limit. Nemrég egy taxisengedély 150 ezer euróba került.
Az Európai Unió által követelt jogszabály-módosítás értelmében bárki, aki foglalkozásszerűen vezethet, taxiba ülhet egy körülbelül 3.000 eurós engedély kiváltása után. A taxitulajdonosok attól félnek, hogy ezzel a rendelkezéssel bevételeik jócskán megcsappanhatnak, és drágán kiváltott engedélyük is értékét veszti.
Görögországban a taxikat egyéni vállalkozók üzemeltetik, taxiscégek nincsenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


