Megrepedt az ExxonMobil egyik vezetéke
Több száz hordónyi olaj folyt a Yellowstone folyóba
Több száz hordónyi nyersolaj ömlött Montana államban Yellowstone folyóba, mert a hét végén megrepedt az ExxonMobil egyik kőolajvezetéke.
2011.07.04 07:42MTIA repedést szombatra virradóra fedezték fel a Yellowstone Nemzeti Parktól északra Billings város közelében - számolt be az ExxonMobil egy szóvivője a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint.
A hatóságok 140 embert telepítettek ki átmenetileg robbanásveszély vagy a mérgező kipárolgások miatt.
A vállalat adatai szerint mintegy 750-1000 hordónyi olaj folyt ki, míg sikerült elállítani a szivárgást. (Egy hordó olaj 159 liternek felel meg.)
forrás: googlemaps
A vállalat közölte, hogy tisztában vannak az eset súlyával, és azon dolgoznak, hogy elhárítsák a keletkezett károkat. Az olajszőnyeget megpróbálták bekeríteni, és felszívó szerekkel csökkenteni kiterjedését. A munkálatokat akadályozta, hogy a folyó jelenleg árad.
"Rosszabbkor nem is történhetett volna" - mondta Steve Knecht, Montana állam katasztrófavédelmi vezetője.
Jelenleg nem lehet megjósolni, milyen messzire sodródik az olajszőnyeg. A Yellowstone folyón a szennyezés helyétől a Missouriba való betorkollásáig nincs zsilip.
A Yellowstone az USA nyugati részének egyik legszebb folyója. Wyoming államban ered, majd az attól északra fekvő Montanában keresztülfolyik a Yellowstone Nemzeti Parkon, végül Észak-Dakotában egyesül a Missourival.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


