Betörés és lopás; színesfém és telefon
Két téti tolvajcsapatot is elfogtak
A megyei főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint két, a Győrhöz közeli Tétről származó tolvajcsapat is rendőrkézre került a közelmúltban.
2011.05.11 14:42MTIHétfőn az egyik győri áruházban bukott le egy 30 éves téti nő, amikor egy mobiltelefont próbált meg elemelni. Kihallgatása során beismerte: 35 éves férjével 18 hétvégi házat törtek fel a négyezer lakosú település Ürgehegy városrészében. Több százezer forint értékben kisgépeket, színesfémet vittek el, és az is megesett, hogy a tévékészülék, a fűnyíró kábelét vágták el, majd miután leégették róla a műanyagot, a kábeleket a színesfémtelepen értékesítették - közölte Kálmán Gabriella.
Hozzátette: a páros büntetlen előéletű, de tavaly nyáron már követtek el hasonló bűncselekményeket, ezért több büntetőeljárás is zajlik ellenük.
Elmondta azt is, hogy hetekkel korábban fogták el polgárőrök segítségével a helyi körzeti megbízottak a kisvárosban azt a csapatot, amely családi házak melléképületeire és garázsaira szakosodott. A 30 év körüli férfiak közül ketten épp egy családi ház udvari melléképületéből pakolták ki a színesfémet, amikor tetten érték őket.
Kihallgatásukkor - akárcsak később elfogott harmadik társuk - beismerő vallomást tettek, amelyben több más lopás is szerepelt. Elmondásuk szerint a kifosztott öt családi ház közül egy helyszínre kétszer, kettőre egy alkalommal tértek vissza - jelezte a sajtóügyeletes.
Kálmán Gabriella közlése szerint a három férfi közül az egyik büntetett előéletű, két társa ellen pedig több büntetőeljárás is folyamatban van. A Győri Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt - a két férfi előzetes letartóztatása mellett - vizsgálja az eset körülményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


