A Loki-drukkerek megúszták
Fair play: hetvenkét Fradi-szurkolót állítottak elő a miskolci rendőrkapitányságon
Hetvenkét Ferencváros-szurkolót állítottak elő a miskolci rendőrkapitányságon, mert korábban összeverekedtek a Debrecen futballcsapatának drukkereivel az M3-as autópálya mellett lévő geleji pihenőnél szombat délután - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2010.05.15 18:40MTIDobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: 15 szurkolót tetten értek, ellenük garázdaság miatt indítottak eljárást. A többiek esetében garázdaság vétségének gyanúja miatt kezdeményeztek vizsgálatot.
Azt is elmondta, hogy miután a két szurkolótábor összeverekedett, a Fradi és a Loki szurkolói is elhagyták a helyszínt. A fradisták buszát a készenléti rendőrség tartóztatta fel, majd előállították őket a miskolci rendőrkapitányságon. Meghallgatásuk azóta is tart. A debreceni Loki-drukkereket a Heves megyei rendőrök tartóztatták fel a kerekharaszti autópálya-pihenőnél.
Igazoltatták őket, de senkit nem állítottak elő - közölte Kocsis Irén Mária, a Heves megyei főkapitányság sajtóügyeletese.
Dobi Tamás korábban elmondta: a Fradi szurkolói Miskolcra tartottak a Diósgyőr elleni meccsre, a Loki-drukkerek pedig a fővárosba mentek az Újpest elleni mérkőzésre.
A két társaság szóváltásba keveredett egymással, majd összeverekedtek. Többen meg is sérültek közülük. A Miskolcra vonattal érkező fradisták közül szintén előállítottak egy férfit, mivel kirúgta az őket különjáratként a diósgyőri stadion felé szállító helyi busz ablakát.
Ellene garázdaság miatt indítottak eljárást - mondta a helyettes szóvivő.
Százhatvan Budapestre utazó debreceni szurkolót pedig szombaton déltájban Gödöllőn le kellett szállítani a vonatról, mert nem volt jegyük - mondta el Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
A drukkerek az egy órával későbbi vonattal utaztak tovább, készenléti rendőrök felügyelete mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


