Erőszakos behatolásnak nincs nyoma...
Minden mozdíthatót elloptak az ÖCO balatonlellei nyaralójából
Harmincöt ágy és három bojler tűnt el az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) balatonlellei gyermek- és ifjúsági táborának épületeiből úgy, hogy erőszakos behatolásnak nincs nyoma - közölte Kiss Ferenc fonyódi rendőrkapitány az MTI-vel hétfőn, reagálva a Magyar Nemzetben aznap megjelentekre.
2010.03.29 16:23MTIA Magyar Nemzet többek között azt írta, hogy "...lába kelt az egymillió forintot érő sütőberendezésnek, de erre a sorsra jutottak az ágyneműk és az evőeszközök is". Mint a rendőrkapitány elmondta, a cigány önkormányzat az üdülőben februárban gondnokot váltott, aki az átadás-átvételt követően, a leltárazáskor észlelt hiányt.
Kiss Ferenc a nyomozás adataira hivatkozva azt közölte, hogy harmincöt ágy és három 80 literes bojler tűnt el, amelyek becsült összértéke 585 ezer forint. A cigány önkormányzat közelmúltban tett feljelentése nyomán az ügyben lopás bűntette miatt indult eljárás. A nyomozás során a helyszínelő rendőrök semmiféle erőszakos behatolásra utaló nyomot nem találtak - tette hozzá Kiss Ferenc. A balatonlellei volt BM üdülő már korábban az érdeklődés kereszttüzébe került.
Móring József Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő idén januárban, az üdülő előtt tartott rögtönzött sajtótájékoztatón tette szóvá, hogy az OCÖ, mint az üdülő bérlője nem tartotta be a hasznosítási szerződés feltételeit, ezért fel kell szólítani az állami ingatlant bérbe adó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy bontsa fel a szerződést.
A politikus azt mondta: a cigány önkormányzat két évvel ezelőtt öt évre vette haszonbérbe a csaknem 1 milliárd forint értékű, Balatonlelle legfrekventáltabb helyén lévő, másfél hektáros vízparti üdülőt azzal, hogy ott országos szakképzési és szakmunkásképző központot létesít. Azon túlmenően, hogy egy oktatási intézmény létesítése a turisztikai övezetben nem egyeztethető össze a település rendezési tervével, gondot okozott az elmúlt két nyáron, hogy - az ingatlanra kihelyezett táblával is ellentétben - az üdülőben nem gyermekek, hanem botrányos viselkedésű felnőttek nyaraltatása folyt - tette hozzá a képviselő, a helyiek beszámolóira hivatkozva.
Móring József Attila januárban arról is beszámolt: a cigány önkormányzat, amely a felújításokért cserébe vehette bérbe az ingatlant, azt állítja, hogy már 20 millió forintot költött erre a célra. A politikus tudomása szerint azonban ennek nincs látszata, ezért hatóság vizsgálja az esetet, az önkormányzatnál történt egyéb visszaélésekkel együtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


