Már elhagyhatta az országot
Halálos közúti balesetet okozott egy horvát politikus hazánkban
Halálos balesetet okozott Magyarországon Radimir Cacic, a Horvát Néppárt (HNS) vezetője - közölte kedden a CroatianTimes című horvát weblap; az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset okozója múlt pénteken nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét. Radimir Cacic biztosíték letétbe helyezését követően elhagyhatta az országot.
2010.01.12 17:59MTIA Magyarországon hatályban lévő adatvédelmi rendelkezések értelmében a rendőrség nem közöl a balesettel kapcsolatos személyes adatokat - mondta az MTI érdeklődésére Makula György, az ORFK szóvivője. Tájékoztatása szerint egy horvát állampolgár január 8-án, 13 órakor az M7-es autópályán Nagykanizsa felől tartott Budapest irányába.
Haladása során nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, ezért későn észlelte az előtte, a külső forgalmi sávban, vele azonos irányban közlekedő másik személyautót, s a 180-as kilométer közelében neki ütközött a jármű hátsó részének. A baleset következtében két ember súlyos, egy harmadik könnyebb sérülést szenvedett.
Az ügyben először közúti balesetokozás vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Az ügyész indítványára a bíróság a biztosíték letétbe helyezését rendelte el, így a balesetet okozó horvát állampolgár a biztosíték letétbe helyezését követően, még a baleset napján elhagyhatta az országot - mondta a szóvivő. Az egyik sérült a baleset másnapján a kórházban elhunyt, ezért az eset minősítése halált okozó közúti baleset gondatlan okozásává változott.
Mint arról kedden a CroatianTimes című horvát weblapra hivatkozva az MTI beszámolt, Radimir Cacic, a Horvát Néppárt (HNS) vezetője okozta a halálos balesetet. A lap szerint Cacic maga tájékoztatta a horvát médiát a január 8-án történt balesetről, miután - szavai szerint - hétfőn tudomására hozták, hogy az ütközés egyik áldozata meghalt a kórházban.
A 148 fős zágrábi parlament ellenzékében helyet foglaló, s a 2007-es választások óta hét mandátumot birtokló centrista néppárt elnöke elmondta, hogy a baleset a rendkívül rossz időjárási és útviszonyok miatt következett be, heves esőben és sűrű ködben az M7-es autópályán. "Az autóban, amelybe belerohantam, megsérültek az utasok. A kocsinak nem volt ködlámpája. Sajnálatosan - mint arról nem hivatalosan tájékoztattak - az egyik utas később elhunyt a kórházban. Szeretném hangsúlyozni, hogy a szélső sávban haladtam, s nem voltam alkohol hatása alatt" - fűzte hozzá az esethez sajtóközleményében a horvát pártvezető.
Az M7-es Somogy megyei szakaszán aznap több súlyos baleset is történt az út jegesedése miatt. A Jutarnji List című horvát újság honlapja ugyanakkor felidézi, hogy Cacicnak több súlyos autóbalesete is volt már korábban. A lap szerint néhány éve maga mondta el a sajtónak, hogy három totálkáros balesetet is túlélt azóta, hogy 1967-ben 18 évesen megszerezte a jogosítványát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06