Holttest a csomagtartóban
Profi leszámolás: Az áldozat adta gyilkosának a fegyvert
Az áldozat maga adta korábban gyilkosának azt a fegyvert, amellyel egy elszámolási vita után fejbelőtték - mondta Bodnár Zsolt dandártábornok, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a szerdán egy autó csomagtartójában megtalált férfi halálával kapcsolatban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2009.11.12 14:54MTIA dandártábornok elmondta: a XIV. kerületben szerda délután megtalált, hétfőn lelőtt férfi ügyében 20-22 ember számoltattak el még szerda este, és már az első pillanatban látszott, hogy elszámolási vita állhat az ügy hátterében. Mint mondta, a rendőrség felderítette, hogy a 26 éves áldozat sok embernek tartozott jelentős összeggel, összes tartozása 10-20 millió forint lehetett.
A rendőrség megállapította azt is, hogy az erős fizikumú áldozat még pénteken tűnt el otthonából, és hétfőtől többen is keresték a tartozásai behajtása miatt. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy 25 éves budapesti férfihoz, akinek az áldozat hatmillió forinttal tartozott. A 25 éves férfi a rendőröknek beismerte, hogy hétfőn délelőtt a garázsában egy üzleti vita során a korábban a sértettől kapott fegyverrel, egy lövéssel megölte a 26 éves férfit. Az áldozat autója a garázs előtt állt, ezért a holttestet betette a csomagtartóba, majd egy ismerősének azt mondta, egy barátjáé a kocsi, és elromlott, ezért trélerrel a gyilkosság helyszínétől néhány kilométerre lévő helyszínre vitette az autót, ahol azt végül megtalálták.
Bodnár Zsolt elmondta: sem a tettes, sem az áldozat nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, bár büntetve még nem voltak. Az életvitelükre vonatkozó kérdésre annyit mondott, hogy "üzletemberekről van szó, akik különböző dolgokkal kereskednek, adnak-vesznek", és "nem normál munkaidőben dolgozó esztergályosok". Mint fogalmazott, a kölcsönügyletek "nem biztos, hogy minden esetben legális üzleti kapcsolatok finanszírozására, üzleti befektetések finanszírozására" történtek. Az elkövető egyébként a szüleitől szerezte a kölcsönadott hatmillió forintot, és mivel kilátástalannak ítélte, hogy valaha is visszafizetik neki a pénzt, hirtelen felindulásában lőtte le áldozatát, de nem "profi leszámolás" történt. A garázsban egyébként megtalálták a rendőrök a lőszer hüvelyét, magját és a vérfoltokat is. A dandártábornok beszámolt arról is, hogy a fegyvert, amellyel az áldozatot lelőtték, korábban ő maga adta későbbi gyilkosának, a tartozás "kompenzálása" érdekében, pár nappal a gyilkosság előtt.
A BRFK szerdán adott tájékoztatást arról, hogy saját édesapja találta meg 26 éves fia holttestét aznap délután kocsijának csomagtartójában a főváros XIV. kerületében, a Remény és a Gvadányi utca sarkán. Az apát egy ismerőse értesítette, hogy Zuglóban parkol az autója. A helyszínre érkező férfi a pótkulccsal kinyitotta a kocsit, majd a csomagtartóban rábukkant fia holttestére. Ezután értesítette a rendőröket és a mentőket, akik megállapították a halál tényét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06