Szidták a bírót, éltették a vádlottat
Ismét botrány tört ki Budaházy tárgyalásán
A hallgatóság Budaházy György vádlottat éltette és a bírót szidalmazta a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indult büntetőper keddi tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
2009.11.03 11:04MTI/ fotó: MTIA tévészékház három évvel ezelőtti ostromának éjszakáján történt cselekmény ügyében megvádolt - és más súlyos bűncselekmények gyanújával előzetes letartóztatásban lévő - Budaházyt kommandósok vigyázták, és a bilincs szokatlan módon a tárgyalás ideje alatt is végig a vádlott kezén maradt.
A hallgatóság soraiból "Budaházy, Budaházy!" kiáltásokkal buzdították a vádlottat a tárgyaláson, azt követően pedig, hogy a bíró távozott a tárgyalóteremből, a bíróság folyosóján a rendőrök sorfala mögül a vádlott hívei kórusban azt skandálták: "vérbíró, vérbíró!".
A vádlottak védői a tárgyalásvezetésre, a védői és vádlotti jogok csorbítására hivatkozva elfogultsági kifogással éltek a bíró ellen. Erről a bíróság elnöke dönt majd, és ha a kifogásnak helyt ad, új bírót jelöl ki és elölről kezdődhet az elsőfokú eljárás Budaházy György rongálási ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


