A Gellért téren estek egymásnak
Hármukat előállították - Összeverekedtek az Újpest-FTC szurkolók a rangadó előtt
Három embert állított elő a BRFK szabálysértés miatt az Újpest-Ferencváros labdarúgó rangadó előtt Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionnál - Összeverekedtek a szurkolók a Gellért téren.
2009.10.03 18:35MTI - Fotó: MTIAz Újpest és a Ferencváros szurkolói összeverekedtek szombat délután a Gellért téren, jelentősebb sérülés nem történt.
Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a két csapat szurkolói a délutáni futballmeccsre tartva verekedtek össze; a gyors rendőri közbeavatkozásnak köszönhetően jelentősebb sérülés nem történt.
Három embert állított elő a BRFK szabálysértés miatt. Garázdaság, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint pirotechnikai eszközzel visszaélés szabálysértését követték el az előállított szurkolók.
A szóvivő közölte azt is, hogy a mérkőzés előtt - amely egyébként este fél hatkor rendben elkezdődött - jelentős mennyiségű petárdát és füstgránátot foglaltak le.
Az MTI tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a stadion környékén rengeteg rendőr felügyelte a szurkolókat, a belépés után kétszer is megmotozták az érkezőket, és a rendőrök fémdetektorral is átvizsgálták a ruházatukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


