A bankszámláját is kifosztották
Nem tudott elég pénzt adni, fejberúgták
Egy kocsmából hazafelé tartó férfit rabolt ki két fiatal Mórahalmon hétfőn hajnalban; az elkövetőket a sértett által adott személyleírás alapján a rendőrök néhány órán belül elfogták - közölte kedden a rendőrség.
2009.09.22 09:18MTIA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Szenti Szabolcs a részletekről szólva elmondta: a negyvenegy éves helyi lakos éjfélig italozott egy ismerősével, majd kerékpárjával elindult hazafelé.
Út közben két fiatal leszólította, és pénzt követelt. Először néhány száz forintját adta át, majd a bankkártyáján levő ötezer forintot.
Miután több pénzt nem tudott adni, a fiatalok fejbe rúgták, majd bántalmazták, végül a kerékpárjával távoztak.
A sértett által adott személyleírás alapján a mórahalmi nyomozók felismerték az egyik elkövetőt. A megalapozott gyanút tovább erősítette a benzinkút felvétele is, amelyen látszik, hogy a tizenhét éves mórahalmi lakos húszéves társával a sértett kerékpárját tolja, majd sört vesznek.
A rendőrök a nap folyamán a gyanúsítottakat előállították, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.
A Szegedi Rendőrkapitányság indítványozza az ügyészségnél előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


