Szomorú szombat reggel
Rosszul indul a hétvége: balesetek bénítják a forgalmat az autópályákon
Több baleset is történt szombat hajnalban és reggel az autópályákon.
2009.08.01 10:25MTIAz Útinform tájékoztatása szerint az M7-es autópályán négy baleset lassítja a forgalmat.
A Balaton felé a 18-as kilométernél a belső sávban három autó hajtott egymásnak, emiatt már Budapest határában lelassul a forgalom.
Velence és Pákozd között három különböző balesetben összesen tíz jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán.
Fejér Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a balesetek szinte egy időben, 8 óra után néhány perccel történtek.
Németh-Kész Mónika beszámolt arról: a 45-ös kilométerkő után három kocsi ütközött össze. Két kilométerrel odébb öt autó ütközött össze, több kilométeres a torlódás. A harmadik baleset az 50-es kilométerkőnél történt, ott a sérült autó már a leállósávban van.
Az Útinform ügyeletese azt javasolta a Balatonra indulóknak, hogy Martonvásárnál kerüljenek a 7-es út felé, és a 60-as kilométernél térjenek vissza az M7-esre.
Még tart a műszaki mentés az M7-es autópályán, a főváros felé vezető oldalon, a 183-as kilométernél, ahol péntek hajnalban két kamion ütközött össze. A Letenye felé vezető oldalon a külső sávban lehet közlekedni, Budapest irányába pedig csak a belső sáv járható.
Az Útinform közölte: tart a helyszínelés az M0-ás autóúton az M5-ös autópálya felé, mert a 26-27 kilométernél kamionok ütköztek össze. Ott csak egy sáv járható, de az is nagyon lassan, a torlódás több kilométeres.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


