A kisbaba egy hónapos sem volt még
Képekkel! Kivégezte gyerekét majd megette az agyát!
Olyan brutális kegyetlenséggel végzett egy nő gyermekével az Egyesült Államokban, hogy a sokat látott rendőrség is elborzadt a látottakon. A nő szerint az ördög parancsára cselekedett.
2009.07.29 15:25ma.huA 33 éves Otty Sanchezre kisfia holtteste mellett találtak rá az elborzadt rendőrök. A nő több sebből vérzett, magával is akart végezni.
Az anya előbb leszúrta, majd lefejezte gyermekét július 26-án, Texas államban ezért halálra is ítélhetik.
Letartóztatása után az anya azt nyilatkozta: tettét azért követte el, mert "az ördög ezt parancsolta", emiatt vizsgálják, hogy a kismama szedett-e pszichiátriai tudatmódosító szereket vagy más drogokat.
Az asszony csak egymillió dollár óvadék kifizetése ellenében védekezhetne szabadlábon.
Az Associated Press úgy tudja, hogy az asszonyt skizofréniával kezelték, és szülés utáni depressziója volt. A gyermek apjával sem voltak együtt.
Otthonában több szamurájkardot és más szúróeszközöket is tartott, ennek ellenére kiengedték az orvosok a kórházból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


