Négyen sérültek a figyelmetlenség miatt
Szomorú: tömegkarambol a 65-ös úton!
Négy sérültje van annak a balesetnek, amelyben négy személygépkocsi ütközött össze hétfőn a 65-ös úton Daránypusztánál - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2009.07.13 15:53MTIAz utat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére egy órán át teljes szélességében lezárták, majd egy sávon megnyitották - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Bíró Gábor az MTI érdeklődésére 14 óra előtt még nem tudott felvilágosítást adni a baleset körülményeiről. Később elmondta: két egymást követő autó közül az első megállt, hogy biztonságosan ki tudja kerülni az út szélén parkoló személygépkocsit, ám a második belerohant, és nekilökte a parkoló autónak. Az ütközéstől a biztonságos előzés miatt leálló autó felborult, átcsúszott a másik sávba, ahol egy szemből érkező autóval ütközött.
A szóvivő egyúttal pontosította a korábbi értesülését, amely arról szólt, hogy a balesetnek egy súlyos és két könnyű sérültje van, a negyedik sérült állapota pedig nem ismert. Utóbb azt közölte: négy könnyű sérültje van a balesetnek, az első autóban utazó német házaspár és a mögöttük haladó, majd nekik ütköző másik autóban utazó budapesti férfi és élettársa. A szemből érkező és az átsodródott autóval ütköző gépkocsi vezetője nem sérült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


