Demonstráció
BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint két rendőr megsérült és több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfőn, az V. kerületi Kossuth Lajos térre bejelentett gyűlésen.
2025.04.15 14:08MTIA BRFK jelentése szerint erőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés: a rendőrök több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről és a Parlament garázsbehajtójáról.
A résztvevők egy csoportja 18 óra körül a bejelentéstől eltérően, jogellenesen a Lánchídon át az I. kerületben lévő Király lépcső felé vonult, de a rendőrök feltartóztatták az egyre agresszívabb csoportot, akik lökdösték a rendőrsorfalat, hogy áttörjenek rajta.
A biztosítás során a rendőrök 174 embert igazoltattak, közlekedési szabálysértés miatt 61-gyel szemben, gyülekezési joggal visszaélés miatt egy emberrel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, garázdaság gyanúja miatt két embert állítottak elő - közölték, hozzátéve, hogy a biztosítás során két rendőr sérült meg.
Annak megállapítására, hogy a jogellenes gyűlés során további bűncselekmények megvalósultak-e, a kamerafelvételeket elemzik - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:56 Magyar kutatók felfedezték, hogyan élhetik túl a rákos sejtek a kemoterápiát
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06