Bűnügy
Amfetaminlabort számoltak fel Budapesten - videó
A kábítószer készítői két budapesti lakásban keverték az amfetamint tartalmazó folyadékból a szilárd halmazállapotú kábítószert.
2024.02.19 12:55MTINégy embert letartóztattak, miután a zalai rendőrök egy helyi kábítószer-terjesztőn keresztül eljutottak egy budapesti dílerhez, illetve két droglaborhoz - közölte hétfőn sajtótájékoztatón a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója.
Jandó Zoltán arról számolt be, hogy egy zalaegerszegi férfit fogtak el először, aki rendszeresen vásárolt és értékesített kábítószert, amit egy budapesti terjesztőtől szerzett be. A rendőrök a nyomozás során nemcsak a fővárosi dílerhez jutottak el, hanem a drogot előállító két férfihoz is.
A kábítószer készítői két budapesti lakásban keverték az amfetamint tartalmazó folyadékból a szilárd halmazállapotú kábítószert, és azt értékesítették.
A gyanúsítottakra az elmúlt héten különböző helyszíneken egyszerre csaptak le a zalai rendőrök. A kutatások során több mint hat kilogramm fehér port, egy liter folyékony amfetamint és 900 darab extasy tablettát találtak, de a kábítószerek kezeléséhez és árusításához szükséges eszközöket, valamint több millió forint készpénzt, továbbá egy német rendszámú luxusautót is lefoglaltak.
A főnyomozó azt is elmondta: a lefoglalt kábítószer piaci értéke meghaladja az 50 millió forintot.
Miután a rendőrök a négy férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a bíróság elrendelte mindegyikük letartóztatását. A nyomozás kiterjed pénzmosás miatt a zalaegerszegi férfi édesanyja ellen is, a nő ugyanis az eljárás során megpróbált elrejteni a bűncselekményből szerzett 3,5 millió forintot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06