Bűncselekmény
Tavaly mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt
A hamisított termékek zöme továbbra is Kínából érkezik.
2023.11.29 21:30MTIMintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le tavaly Magyarországon szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint Magyarországon a vámeljárásban regisztrált esetek száma 2021-2022 között 21 százalékkal 694-ről 837-re nőtt, míg a visszatartással érintett árucikkek száma tavaly 42 százalékkal csökkent nagyjából 124 ezerre az előző évi 215 ezerről.
Hozzátették, hogy a hamisított termékek zöme továbbra is Kínából érkezik (főként csomagolóanyagok), Törökországból pedig főleg hamis ruházati cikkek jönnek, és Hong Kongból érkező főleg hamis mobil alkatrészek is gyakoriak a lefoglalt, potenciálisan jogsértő termékek között.
A hamisítványok továbbra is postán és futárszolgálatokon keresztül, főleg tengeren és közúton érkeznek - írták.
A lefoglalt áruk által megsértett szellemitulajdon-jogok típusait tekintve továbbra is az európai uniós, nemzeti és/vagy nemzetközi védjegyek jelentik a leginkább megsértett oltalmi típust - olvasható a közleményben.
Az Európai Unió Bizottságának Adóügyi és Vám Főigazgatósága (DG TAXUD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)kiadott legfrissebb jelentéséből kiderült: szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt 2022-ben az Európai Uniós tagállamok vámhatóságai több mint 2 milliárd euró értékben foglaltak le árukat. Az uniós belső piacon ilyen jogsértés gyanúja miatt lefoglalt áruk száma 2022-ben 26 százalékkal (53 millióról 67 millióra) emelkedett.
Mind a lefoglalt áruk száma (97 százalék), mind értéke (93 százalék) szempontjából hat tagállamhoz köthető a lefoglalások zöme: közülük Olaszország áll az első helyen.
Magyarországon az eljáró hatóságok 2021-ben nagyjából 747 ezer hamisított árucikket foglaltak le csaknem 30 millió eurónyi összértékben, 2022-re ez a duplájára növekedett: közel 1,5 millió darab árucikk, mintegy 41 millió euró összértékben - emelték ki.
Tavaly játékokból foglaltak le a legtöbbet, ezt a cigaretták, csomagolóanyagok követték. Az áruk értéke alapján pedig a játékok és az ékszerek vezették a lefoglalt áruk "élmezőnyét" - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06