Bűnügy
Két nőt is megpróbált megerőszakolni egy férfi a Soroksári úton - videó
Két másik nőtől pedig késsel fenyegetve mobiltelefont rabolt.
2023.11.10 11:02MTIVádat emeltek egy többszörösen büntetett 31 éves férfival szemben, aki tavaly július és szeptember között több nőt is megtámadott Budapest IX. kerületében. Kettőt megpróbált megerőszakolni, két másik nőtől pedig, késsel fenyegetve mobiltelefont rabolt - közölte pénteken az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség.
A közlemény szerint a vádlott 2022. július 31-én Ferencvárosban, a Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében rátámadt egy nőre, egy bokorhoz lökte és meg akarta erőszakolni. A sértettnek sikerült kirántania magát a férfi fogásából és elmenekült.
Pár héttel később a vádlott újra megtámadott egy nőt, aki ellenállt, ezért a férfi többször, nagy erővel ütötte meg őt a fején. Ennek a sértettnek is sikerült elmenekülnie, személyes holmiját, telefonját azonban a vádlott magával vitte.
Ugyanazon a napon a férfi még két nőt rabolt ki a IX. kerületben.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű férfit, mint erőszakos többszörös visszaesőt, két rendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint - egy további bolti lopás miatt - lopás vétségével is vádolja.
A kerületi ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza annak megállapításával, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható - írja a Fővárosi Főügyészség közleménye.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06