Erőszak
Elfogták az állami szervnél, vezető beosztásban dolgozó pedofilt
Gyermekpornográfia gyanújával vettek őrizetbe egy férfit.
2023.09.16 19:19MTIKiskorúakról készült pornográf felvételek tartásának gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe egy férfit, a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozza - közölte a vádhatóság szombaton az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, a gyanú szerint a korábban egy állami szervnél, vezető beosztásban dolgozó férfi kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételeket tartott a munkahelyi laptopján. A felvételek között volt olyan, amely 12. életévét be nem töltött személyt ábrázolt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által elfogott férfi letartóztatására a főügyészség tett indítványt.
"Az öttől tíz évig terjedő büntetési tétel jelentette fenyegetettség, a bűncselekmény jellege és körülményei alapján csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható, hogy a férfi ne szökjön meg, ne befolyásolhassa a bizonyítást, illetve ne kövessen el újabb, szándékos bűncselekményt" - tették hozzá.
A letartóztatás elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan vasárnap dönt majd - áll a főügyészség közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:17 Életmentő műtéten esett át Havas Henrik
- 9:11 Úszó-vk - Tizenkilenc magyar ugrik medencébe a berlini rajton
- 8:10 Esztergomi robbantás: újabb sokkoló részletek
- 7:37 Meg kellett műteni Karácsony Gergelyt
- 7:27 ORFK: több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából hétfőn
- 7:19 Lavrov: a nácizmus megnyilvánulása az orosz autók kirekesztése Európából
- 7:12 Trump személyesen vett részt a cégei ellen indított per első tárgyalásán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06