Bűnügy
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a diáktársát megkéselő debreceni lányt
Amennyiben a büntetés később mégis letöltendővé válna, a támadónak fiatalkorúak börtönébe kell vonulnia.
2023.06.28 19:14MTIKét év - öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy lányt, aki féltékenység miatt életveszélyesen megkéselte diáktársát Debrecenben - közölte a Debreceni Törvényszék az MTI-vel. Amennyiben a büntetés később mégis letöltendővé válna, a támadónak fiatalkorúak börtönébe kell vonulnia.
Az ítélet szerint mindkét lány ugyanabba a debreceni középiskolába járt. A bűncselekménnyel vádolt lány megtudta, hogy korábbi barátjának párkapcsolata alakult ki a másik lánnyal, azonban ezt nem tudta elfogadni, ezért január elején vita alakult ki közöttük. Később internetes alkalmazásokon keresztül üzengettek egymásnak. A bűncselekmény előtti napokban megállapodtak abban, hogy a vitájukat személyesen rendezik.
A találkozó január 25-én, a tanítást követően az iskola mögötti játszótéren volt, a közelben tartózkodtak a két lány ismerősei és barátaik is. A fiatalok újra szóváltásba keveredtek, szidták és sértegették egymást, a vita dulakodássá fajult, majd egyikük a kabátzsebéből elővett egy pillangókést, és azt hegyével lefelé tartva csapkodott a másik irányába. A vádlott háromszor megvágta a sértett bal vállát és egyszer megszúrta őt a mellkasán, a hónalj vonalában. Ezt észlelve a sértett ismerősei odamentek hozzájuk, és a vádlott kezéből kivették a pillangókést, a támadó azonban továbbra is agresszív maradt, dulakodni kezdett a másik lánnyal. Közben mindketten a földre estek, egymást rángatták és több helyen megütötték. A bántalmazás következtében a megtámadott lány szúrt, életveszélyes sérüléseket szenvedett - ismertette a törvényszéki közlemény.
Az életveszélyes testi sértéssel vádolt lány az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a jogáról a tárgyaláshoz. A törvényszék a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett elrendelte a pártfogó felügyeletét.
A bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte a kés többszöri használatát, hogy a szúrások életfontosságú testrészeket is értek, valamint azt, hogy a támadó már napokkal korábban tervezte a bűncselekményt és az egyik közösségi oldalon provokálta is a másik lányt.
Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott rendezett családi körülményeit, azt, hogy szülei is büntetlen előéletűek, a tanulmányait rendezetten végzi, a nyomozás során végig együttműködött a hatósággal, tettét megbánta és beismerő vallomást tett - olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06