Bűnügy

Emberrablással akarta behajtani a tartozást két férfi Nógrádban

A támadók egyértelművé tették, hogy a tartozás teljesítéséig a sértett nem szabadulhat a fogságukból.

2023.06.17 00:30MTI

Emberrablás bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség két férfi ellen, akik egy vállalkozóval szembeni tartozás behajtása érdekében elrabolták az adóst - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a sértett és felesége 2020-ban támogatást vett igénybe ingatlanvásárlásra és -felújításra. A munkára egy kivitelező céggel állapodtak meg, de nem tudtak mindent kifizetni, mert a támogatásból még 500 ezer forintot nem utaltak ki számukra.

Az így kialakult pénzügyi elszámolási vitáról tudomást szerzett az egyik vádlott, aki úgy tudta, hogy a támogatást az adós már megkapta, ezért felajánlotta a cég képviselőjének, hogy ellátogat a férfihoz a vita rendezése érdekében.

A vádlott 2021 júniusában egy társával elment az adós házához, ahol fenyegetések közepette követelték tőle az 500 ezer forintot. A férfi annyira megijedt, hogy bemenekült a házba, de támadója utolérte, többször megütötte, majd a földön fekvő sértettet többször fejen rúgta.

A behajtó az egész családot fenyegetni kezdte, ezért a feleség a gyermekeikkel kimenekült az udvar egyik melléképületébe, ahonnan tárcsázta a segélyhívót. Közben az egyik vádlott utánament, kikapta a kezéből a telefont, így megszakítva a hívást, majd fenyegetni kezdte, hogy a bankkártyáját és annak kódját megkapja az ijedt nőtől.

Az egyik vádlott felszólította a házaspárt, hogy egyiküknek velük kell mennie egy pénzkiadó automatához, hogy a kártyáról pénzt vegyenek fel, máskülönben megölik az egész családot.

A fenyegetés hatására végül a férfi a vádlottakkal ment, akik berángatták az autóba, majd elvitték őt egy automatához, és az út során is bántalmazták. A támadók egyértelművé tették, hogy a tartozás teljesítéséig a sértett nem szabadulhat a fogságukból.

A vádlottak végül megkíséreltek pénzt felvenni, de fedezet valóban nem állt rendelkezésre, így végül a sértettet kilökték az autóból és otthagyták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.