Bűnügy
Egymilliárdos kárt okozott egy fuvarozó céghálózat
Az útdíjak és egyéb közterhek megfizetésének kijátszásával
2023.06.15 03:30MTIVádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy fuvarozó vállalkozó ellen, aki 1,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek az útdíjak és egyéb közterhek megfizetésének kijátszásával - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a férfi - stróman ügyvezetők közreműködésével - olyan céghálózatot hozott létre, amellyel éveken keresztül elkerülte az útdíjak, bírságok, valamint a munkabért terhelő járulékok befizetését.
A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint 90 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat - írták, hozzátéve: a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozzák. Emellett a vádlottal szemben csaknem 250 millió forint erejéig, illetve több céggel szemben további vagyonelkobzásra is indítványt tett a főügyészség.
A vádirat lényege szerint az elkövető olyan céghálózatot alakított ki, amelyben a fuvarozáshoz használt járművek bejegyzett tulajdonosa és üzembentartója eltérő cég volt, a fuvarozási tevékenységet pedig egy tőlük független, harmadik társaság számlázta ki.
Azáltal, hogy a gépjárművek tulajdonosa és üzembentartója elvált egymástól, az üzembentartó társaságok vagyonnal nem rendelkeztek, a fuvarozási tevékenységből származó bevétel pedig a számlázó társaságoknál realizálódott, a vádlott ellehetetlenítette az útdíj és az egyéb közterhek behajtását - ismertette a főügyészség. Kiderült az is, hogy a vádlott a cégeket rendszeresen cserélte annak érdekében, hogy ne keltse fel a hatóságok figyelmét.
A strómanokkal szemben külön büntetőeljárások folynak - írták a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
- 12:23 Őrizetbe vették a Lengyelországból Svédországba közlekedő komp indulását akadályozó késes férfit
- 10:22 Navracsics Tibor: elindítják a Versenyképes járások programot
- 8:21 A letartóztatásban lévő polgármester távollétében megalakult Óbuda-Békésmegyer képviselő-testülete
- 6:08 PM: erősödik a magyar-szerb adóügyi együttműködés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06