Kiéheztette gyermekét és terhes élettársát
Felmentheti a bíróság a Fényevőt?
Felmentő ítélet születhet a Fényevőként elhíresült F. László perében: az ügyészség indítványozta az egykori életmód-tanácsadó felmentését a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének vádja alól - olvasható a szerdai Népszavában.
2009.02.25 07:12NépszavaAz orvos szakértők szerint egyértelmű a vádlott kóros tudatzavara, amely kizárja büntethetőségét. A védő azt is szeretné, ha védencét polgári körülmények között gyógykezelnék tovább - írta a napilap a Fővárosi Bíróság keddi tárgyalásáról szóló beszámolójában.
A tavaly novemberi első tárgyaláson már a vád képviselője is azon az állásponton volt, hogy a férfi élettársa haláláért nem vonható felelősségre, mert "legyengült állapota és tudathasadása miatt nem észlelhette", hogy tettével a 36 éves anya halálát okozza.
Ez utóbbi megállapítást orvos szakértők is alátámasztották - tette hozzá. A 38 éves családapát azzal vádolják, hogy kiéheztette alig kétéves gyermekét és terhes élettársát, aki kóros fogyása miatt meg is halt, elveszítve tizennégy hetes magzatát - emlékeztetett a Népszava. A férfi március 9-én beszél az utolsó szó jogán - derül ki a napilapból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


