Bűnügy
Halálra verte élettársát a hajléktalan - vádemelés
Két napon keresztül bántalmazta a sértettet, a nő a kórházban életét vesztette.
2022.09.16 22:30MTIA Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 56 éves budapesti férfival szemben kapcsolati erőszak és halált okozó testi sértés miatt.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a férfi 2021-ben két nőt is bántalmazott. A vádlott az élettársával a VIII. kerületben, a Corvin negyed aluljáróban - egy telefonfülkéknek kialakított beugróban - élt, ahol 2021 őszén két napon keresztül bántalmazta élettársát. Az üggyel kapcsolatban egy járókelő értesítette a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították. A nő a bántalmazással összefüggésben szerzett sérülései miatt egy nappal később életét vesztette.
A vádlott korábbi élettársát is rendszeresen bántalmazta, a nő 2021. januárjában a bántalmazások következtében kórházba került. A férfi a nőt a kórházba is elkísérte, ahol ismét többször megütötte. A sértett ekkor segítséget kért az ott dolgozóktól, emiatt a biztonsági személyzet kikísérte az épületből a férfit. A nő ezt követően feljelentést tett - tudatta a főügyészség.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfit, mint különös visszaesőt kapcsolati erőszakkal és halált okozó testi sértéssel vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A főügyészség javasolja annak megállapítását, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható, illetve, hogy a bíróság rendelje el a vádlott korábbi feltételes szabadságának végrehajtását - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06