2 személyt csíptek fülön
Tizenkétmilliós ékszerlopást derítettek fel Ferihegyen
Tizenkétmillió forint értékben 2.400 darab ékszert loptak el reptéri dolgozók a Ferihegyi Repülőtéren egy Hong Kongból Budapestre érkezett szállítmányból.
2009.02.20 16:52MTIAz ékszerek egy részét pedig még keresik a rendőrök - közölte a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság bűnügyi osztályvezetője pénteken. Nováki Mónika őrnagy a napokban történt bűncselekmény felderítéséről a Ferihegyi Repülőtéren tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: egy világcég Budapesten keresztül Bécsbe kívánta eljuttatni 34 kartonnyi ékszerszállítmányát, de a tranzitálás során Ferihegyen tíz karton, összesen 2.400 darab ezüst ékszer eltűnt.
A nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy jelenlegi és egy korábbi reptéri dolgozó gyanúsítható, akik megpróbálták értékesíteni az ékszereket. A rendőrség az egyik férfit éppen akkor fogta el, amikor autójába pakolta be az ékszereket.
Társa lakásán, a házkutatás során 1.500 darab ékszert találtak meg. A szállítmány hiányzó részét még keresik, így elképzelhető, hogy tovább bővül a gyanúsítottak száma - mondta Nováki Mónika. Túrós András, a repülőtér bűnügyi szolgálatának vezetője azt mondta, a rendőrség hamarabb észlelte a bűncselekmény elkövetését, mint a sértett cég. Az ezredes szerint a csomagok dézsmálása, lopása nagyon komoly problémát jelent a számukra, de idén fele annyi bűncselekmény történt, mint a korábbi évek hasonló időszakában, ez pedig a fokozott rendőri jelenlétnek és a megelőzési tájékoztatásnak köszönhető.
Túrós András a legkomolyabb bűncselekmények között felidézte, hogy 2000-ben 220 millió forint értékű készpénz, 2007-ben 150 millió forint értékű laptop-szállítmány, míg tavaly egy egész mobiltelefon-szállítmány tűnt el a ferihegyi tranzitból.
A legtöbb lopás, dézsmálás átrakodáskor történik, sokszor ismeretlenek a sértettek, és a joghatóság kérdése is felmerül, azaz, hogy ilyenkor intézkedhetnek-e a magyar hatóságok - jegyezte meg az ezredes. A lopások elleni leghatékonyabb védekezésnek Túrós András a reptéri biztonsági fóliázást tartja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


