Pandémia
Kökény szerint egyértelmű, hogy itt van a hatodik hullám
A D-vitaminhiány hajlamosítja az embereket a súlyosabb szövődményekre.
2022.07.11 03:37ma.huEgyértelmű, hogy itt van a koronavírus-járvány hatodik hulláma - ezt mondta az ATV Híradónak Kökény Mihály. A korábbi egészségügyi miniszter szerint: ez abból is látszik, hogy egyetlen hét alatt több mint 50 százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma. Pusztai Erzsébet infektológus azt mondta, hogy a mostani vírus az omikron újabb variánsa, ami gyorsan terjed, de ritkán okoz súlyos betegséget.
Mindezek után Gulyás Gergelyt a kormányinfón csütörtökön megkérdezték, arról, hogy az emelkedő számok tükrében lesznek e újabb korlátozások, és elrendelik-e újra a maszkviselést. "Semmi szükség nincs ezekre. Az emelkedés olyan minimális, hogy nagyon örültünk volna ezeknek a számoknak több héttel ezelőtt" - mondta akkor a miniszterelnökséget vezető miniszter.
"Nyilván annak tulajdonítható, hogy eléggé sikerült elengedni ezt a járványt, nem nagyon foglalkozunk vele. Intézkedéseket se javasolnak, a kormányinfón a kancellária miniszter azt mondja, hogy nincs probléma, nem kell semmit elrendelni. Ettől nagyon sokan megnyugszanak, egyfajta hamis illúzióba ringatják magukat, hogy vége van a járványnak, itt van újra a fesztiválszezon, holott ez az új vírus sem veszélytelen" - mondta a volt egészségügyi miniszter.
Európában jelenleg az omikron variánsai dominálnak, amelynek Pusztai Erzsébet infektológus szerint a jellemzője továbbra is az, hogy nagyon gyorsan terjed, de ritkán okoz súlyos betegséget.
"Most is azok veszélyeztetettek, akik nagyon idősek, vagy valamiért az immunrendszerük nem működik megfelelően. Nagyon fontos a megelőzés: szedjenek D-vitamint. Erről nagyon ritkán esik szó, de a D-vitaminhiány hajlamosítja az embereket a súlyosabb szövődményekre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06