Állatvédelem
Medvét fotóztak Budapest közvetlen közelében
Nagytarcsa és Gödöllő között a mezőn.
2021.07.25 06:53ma.huMedvék legelőször Miskolc környékén tűntek fel, majd egyre közelebb kerültek a fővároshoz. Legutóbb Vác közelében láttak medvét, most pedig Gödöllő és Nagytarcsa között fekvő Isaszeg külterületén, gyakorlatilag a Gödöllői-dombságon fényképeztek egy példányt - számolt be róla a BudaPestkörnyéke.hu.
Isaszeg külterületén, a szántóföld és az erdő határán magányosan kóborló barnamedvéről érkezett fotóval kiegészített lakossági bejelentés a Pilisi Parkerdőhöz. A medve mozgásának nyomon követése érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. – egyeztetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal – vadkamerákat helyezett ki.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság értesített minden szomszédos nemzeti parkot és hivatásos vadászt, annak érdekében, hogy a medve mozgását nyomon követhessék és megfelelő időben intézkedhessenek – írják a nemzeti park honlapján.
A területért felelős hivatásos vadászok és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai naponta, rendszeresen ellenőrzik az érintett körzetet, azonban a medve jelenlétét nem észlelték, így feltételezhető, hogy már el is hagyta a térséget – írják.
Legutóbb Vác közelében a Börzsönyben fotóztak medvelábnyomot. Ha ugyanarról az állatról van szó, akkor elgondolkodtató, hogy valahogyan átkelt a kerítéssel körbezárt M3-as autópályán. Minden bizonnyal egy alul vagy felüljárón keresztül tudott csak átmenni a forgalmas úton.
Amennyiben a vadállat még mindig a Gödöllői-dombság közelében keres magának élelmet, csak idő kérdése mikor érkezik meg egy településre. Az M31 és az M0-ás amolyan természetes kerítésként szolgál a főváros környékén, de ahogy az M3-ason is átkelt, nem biztos, hogy problémát okoznak majd a macinak a forgalmas utak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06