Gyilkosság
Szilágyi István fia szerint egy rejtélyes személy gyilkolta meg apját
Ami nem feltétlen hazugság.
2021.06.22 04:34ma.huHétfőn megkezdődött Szilágyi István fiának tárgyalása, miután a férfi tavaly májusban meggyilkolta színész édesapját. Ha a bíróság bűnösnek találja, életfogytig tartó börtönre is számíthat, a férfi pedig azóta vallomást is tett.
Az egykor operatőrként dolgozó 50 éves férfit bilincsben vitték a bíróságra, miután jelenleg is magas kockázatú rabnak tartják, így a vezetőszárat sem vették le, de a kézi bilincset külön bírói kérésre eltávolították róla.
Az Origo úgy értesült, hogy Sz. Péter zárt tárgyalást kért, amit a bíró elutasított, a férfit pedig különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják.
A férfi a bíróságon azt állította, hogy először saját apja támadt rá, majd egy rejtélyes személy megölte Szilágyi Istvánt. A férfi azt állította, hogy az apja rontott rá először, de azt elismerte, hogy ezután valóban használt kalapácsot apja ellen. Azt azonban tagadta, hogy ő ölte volna meg az apját, ugyanis a tragédiáért szerinte egy sötétben felbukkanó idegen a felelős, aki őt is leütötte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06