Bűncselekmény
Kertjéből lövöldözött a debreceni orvvadász
A férfi az állatok lelövésével és eltulajdonításával százezer forint kárt okozott a vadásztársaságnak.
2021.04.28 12:01MTIFolytatólagosan elkövetett orvvadászat miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy férfit, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.
Dobó Dénes tájékoztatása szerint a bíróság előkészítő ülésen, távmeghallgatás nyomán hozott ítéletet, miután a vádlott egy másik ügy miatt jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.
A tényállás szerint a vádlott 2018 nyarától 2019 nyaráig a háza kertjéből több állatot is elejtett légfegyvereivel. A férfi ingatlana mögötti területek már külterületi részek, a tágabb környezet egy vadásztársasághoz tartozó terület.
A vádlott - vadászatra való jogosultság nélkül - lelőtt és jogtalanul eltulajdonított egy fácánkakast, két fácán tyúkot, egy tőkés récét, két mezei nyulat. A férfi az állatok lelövésével és eltulajdonításával százezer forint kárt okozott a vadásztársaságnak.
Ezen túlmenően a férfi több olyan állatot is elejtett, amelyek természetvédelmi szempontból védettek: lelőtt két vetési varjút, amelyek természetvédelmi értéke egyedenként 50 ezer forint, valamint levadászott egy nagy fakopáncsot, amelynek 25 ezer forint a természetvédelmi értéke.
Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan elkövetett orvvadászat bűntettében, természetkárosítás bűntettében és folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, ezért őt, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül egy év nyolc hónap börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte.
A sértett vadásztársaság polgári jogi igényének helyt adva kötelezte a vádlottat a kár megtérítésére - ismertette az ítélet részleteit a szóvivő.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06