Bűncselekmény
Felfüggesztett börtön a Kossuth téri tojásdobálásért
A vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezést jelentett be.
2020.09.03 16:30MTINem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfi, aki 2018-ban a Parlamentnél egy demonstráción tojásokat dobált a rendőrök felé - tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben.
A vád szerint a férfi a munka törvénykönyve rabszolgatörvény néven emlegetett módosítása elleni egyik demonstráción vett részt 2018. december 12-én a Kossuth téren és két tojást dobott az épület védelmére kivezényelt rendőrsorfal felé. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak vádjával felfüggesztett börtönt indítványozott.
A védelem az eljárás során hangsúlyozta, hogy a vádlott elismerte cselekményét, ami azonban állítása szerint nem a rendőrök ellen irányult, csupán politikai véleménynyilvánításnak szánta, a tojásokkal a Parlament épületét akarta eltalálni. A tojások valószínűleg nem is találtak el senkit. A védelem bűncselekmény hiányában a vádlott felmentését, másodsorban pedig enyhébb büntetést indítványozott.
A PKKB szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletével egy év négy hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett börtönnel sújtotta a vádlottat.
A bíróság indoklása szerint a hivatalos személyként rendvédelmi feladatot ellátó rendőrök kiemelt védelmet élveznek, az pedig nem menti a vádlottat, hogy nem találta el a rendőröket. Ha a terhelt pusztán az épületet akarta volna eltalálni, olyan helyről is dobhatta volna a tojásokat, ahol nincsenek rendőrök. Egyébként a tojásdobálás egy korábbi legfelsőbb bírósági állásfoglalás szerint nem politikai véleménynyilvánítás, hanem erőszakos magatartás.
A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, s hogy több kiskorú eltartására köteles.
Az ügyészség tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06