Bűnügy
Hét évig bujkált külföldön, miután 147 milliót csalt ki különböző cégektől
A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai Romániából hozták haza, és Ártándon átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak a feltételezett elkövetőt.
2020.07.28 15:40ma.huA gyanú szerint még 2012-ben egy - akkor - 27 éves román állampolgár és két ismeretlen társa egy internetes oldalon feltüntetett közbeszerzési eljárások, valamint a kiírt tenderek nyertesei közül választott ki cégeket, amelyek nevéhez megtévesztésig hasonló néven új cégeket alapított Angliában. Ezután a csalók arról tájékoztatták a sértetteket, hogy a velük kapcsolatban álló különböző vállalkozások bankszámlaszámai megváltoztak - ezt e-mailben is elküldték -, ezért kérték, hogy a további pénzátutalásokat már a megváltozott bankszámlaszámra utalják. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladta a 147 millió forintot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói a román férfit elfogták, őrizetbe vették és 7 rendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, 3 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérlet, valamint 1 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, amelyet 2013. május 16-án megszüntetett, és az elkövető házi őrizetét rendelte el. A gyanúsított a házi őrizet szabályait nem tartotta be, a kijelölt tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, ezért 2013. május 31-én európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Hét év bujkálás után, 2020 júliusában - a körözés alapján - Romániában elfogták a csalót. A NEBEK munkatársai a mostanra 35 éves román férfit 2020. július 23-án délelőtt Magyarországra hozták, és átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozóinak. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2020. július 25-én elrendelt. Két társát a rendőrök továbbra is keresik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


