Erőszak
A fia ballagása után elment a volt feleségéhez egy baltával...
Emberölés kísérlet lett a zaklatás vége.
2020.05.07 14:29ma.huA hajdú-bihari nyomozók befejezték a vizsgálatot azzal a férfival szemben, aki egy hajdúböszörményi házban úgy fejbe vágta a sértettet, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a ma.hu-t a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.
A nyomozás adatai szerint a 42 éves gyanúsított 2019. június 22-én 20 óra körül a fia ballagási ünnepségéről elment egy hajdúböszörményi ingatlanhoz, ahol a fiú édesanyja és annak férje lakott.
A sértett nem engedte be a házba V. Viktort, aki ezért vitatkozni és dulakodni kezdett vele.
A verekedés közben előkerült egy balta is, amelyet megszerzett a gyanúsított és úgy fejbe vágta azzal a férfit, hogy az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A rendőrök az ügy felderítése során beszerzett információk alapján azt is megállapították, hogy a bagaméri lakos több alkalommal járt volt feleségénél, ahol fenyegette, szidta a nőt és annak jelenlegi párját. Ezekért őt magánlaksértés és zaklatás vétség elkövetésével is meggyanúsították.
A nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették és vele szemben a bíróság elrendelte a letartóztatást.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a vizsgálati szakaszban szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06