Baleset
Szabálytalan kályhabekötés okozhatta az óbudai tüzet
Közveszélyokozás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
2020.01.13 18:11MTIA rendőrség közveszélyokozás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a vasárnapi, óbudai tűzeset körülményeinek kiderítése érdekében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Felidézték, hogy január 12-én vasárnap 18 óra 20 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Dinamó utcában egy lakóépületben tűz keletkezett, amelynek következtében több lakó- és melléképület is kigyulladt.
A tűzvizsgáló elsődleges véleménye alapján felmerült a szabálytalan kályhabekötés lehetősége, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság közveszélyokozás gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - tartalmazza a közlemény.
Korábban az Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője arról tájékoztatott, hogy öt épületben keletkezett tűz, amelyek közül négy lakóingatlan. Az egyikben a lángok több gázpalack felrobbanását okozták. Ettől az épület összedőlt, feltehetőleg a tűz miatt pedig leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték, ami jelentősen nehezítette a nagy erőkkel kivonult tűzoltók munkáját.
Mindennek nyomán az összes épület, amelyekben kilencen éltek és öten éppen otthon tartózkodtak, lakhatatlanná vált, egy ember pedig áramütést szenvedett - közölte Kolozsi Péter.
A szakemberek a földön fekvő nagyfeszültségű vezetéket áramtalanították, a tűzoltók pedig tűzvizsgálati eljárást indítottak - mondta korábban a helyettes szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


