Tragédia
Katasztrófavédelem: idén már nyolcan haltak meg lakástűzben
A nyolc halálos áldozat mellett 33-an sérültek meg tűzesetekben.
2020.01.09 14:34MTIA tűzvédelem fontosságára, az elektromos- és fűtőberendezések körültekintő használatára hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) miután ebben az évben már nyolcan vesztették életüket lakástűzben.
Dóka Imre az OKF helyettes szóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézte, hogy az elmúlt egy hétben a nyolc halálos áldozat mellett 33-an sérültek meg tűzesetekben.
Tavaly több mint százan vesztették otthonukban életüket, főleg nyílt láng - gyertyák, mécsesek - használata, égő cigaretta, elektromos zárlat vagy a tüzelőberendezés helytelen használata miatt keletkezett tűz miatt - tette hozzá.
A katasztrófavédelem a balesetek megelőzése érdekében füstérzékelő beszerzését javasolja. A statisztikák szerint ugyanis nemcsak haláleset nem következett be, hanem nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol van ilyen berendezés. Felhívták a figyelmet arra is, hogy ágyban senki ne dohányozzon, házilag ne alakítsuk át az elektromos berendezéseket, csak megbízható forrásból származó eszközöket használjunk, az elektromos hálózat javítását pedig bízzuk szakemberre.
Mindenki ügyeljen a tüzelő-, fűtőberendezés helyes begyújtására, a tűz körültekintő táplálására, és senki ne halmozzon fel éghető anyagot tüzelő- és fűtőberendezés körül. Ne hagyjunk felügyelet nélkül nyílt lánggal égő tárgyat, és távolítsuk el az éghető anyagokat a környezetükből. A gyerekek elől pedig zárjunk el minden tűzgyújtásra alkalmas eszközt - sorolták a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06