Bűnügy
Megrázó részletek: gyerekei szeme láttára mészárolta le áldozatát a kőbányai gyilkos
Macsétával végzett a háromgyerekes nővel.
2020.01.01 16:06ma.huKihallgatása során beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a férfi hétfőn 17 óra 50 perc körül Kőbányán, a Harmat utcában, egy társasházi lakásban bántalmazott egy nőt, akit később a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak, de a szakszerű ellátás ellenére életét vesztette.
A gyilkosságról Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Népszavának azt mondta: a támadó egy bozótvágó késsel vagdosta meg áldozatát, egy háromgyermekes középkorú nőt, aki olyan súlyosan sérült, hogy életét már nem lehetett megmenteni.
A gyilkosság minden előzmény, korábbi konfliktus nélkül történt: a gyanúsítottat és az áldozatot mindössze annyi kapcsolhatta össze, hogy ugyanabban a társasházban laktak.
A szóvivő szerint a nő gyerekei is otthon voltak, amikor a vérontás történt: anyjuk előttük halt meg, nekik azonban nem esett bajuk.
A 22 éves gyanúsítottat az elkövetés után egy napon belül elfogták és őrizetbe vették; az illetékes bíróság hamarosan elrendelheti letartóztatását is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Mohács 500 - Magyar Péter: a magyar történelem a talpra állások története
- 16:05 Gyerekek szívét áldozták fel az isteneknek - hátborzongató tömegsírt tártak fel Peruban
- 14:04 Elvitt egy parkoló kisrepülőt Kalocsáról, Gripeneket riasztottak miatta
- 12:17 Hatodszor is világbajnok Kiss Péter Pál - újra szólt érte a Himnusz
- 10:57 Feljelentést tett a minisztérium az M6-os autópálya ügyében - több mint 100 milliárd forint lehet a tét
- 8:56 Megszüntetik a Kásler Miklós idején létrehozott onkológiai alapítványt
- 6:43 Ivánka Laurát 15 évesen a világ egyik legrangosabb vízügyi versenyén díjazták
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


