Bűnügy
Kommandósok fogták el a magyar embercsempész banda vezetőjét - videók
Nagyszabású akció.
2019.12.19 08:10ma.huA Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy magyar bűnszervezet tagjai ellen.
K. Milán és társai megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2019 második felében vagyoni haszonszerzés céljából több alkalommal közreműködtek Magyarországon, valamint Szlovénia, illetve Horvátország területén tartózkodó illegális migránsok Nyugat-Európába történő eljuttatásában. A szállítási feladatokat alkalmanként maguk végezték, illetve magyar állampolgárságú sofőröket bíztak meg.
Az eljárás során a magyar nyomozók szorosan együttműködtek a szlovén és a horvát társhatóságokkal, mivel ezekben az országokban 2019-ben több olyan magyar állampolgárt is elfogtak embercsempészés elkövetése miatt, akikről megállapítást nyert, hogy tagjai voltak a K. Milán által vezetett, hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő, több személyből álló embercsempész bűnszervezetnek.
A bűnszervezet felszámolására, a csoport tagjainak elfogására a KR NNI a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával, a Soproni Rendőrkapitányág Felderítő Alosztályával illetve a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével 2019. december 16-án összehangolt akciót tartottak Sopronban és Mezőfalván.
A bűnügyi művelet alkalmával a rendőrök előállították a 31 éves K. Milán, a 21 éves R. Franciska, továbbá a 35 éves N. Norbert magyar állampolgárokat. A KR NNI munkatársai mindhármuk otthonaiban kutatásokat tartottak és több – embercsempészés bűntett elkövetésével összefüggő – tárgyi bizonyítási eszközt foglaltak le.
A KR NNI Illegális Migráció Elleni Osztály nyomozói az elfogott személyeket gyanúsítottként hallgatták ki, majd a két férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság 2019. december 18-án elrendelt.
Az ügyben további elkövetők elfogása és elszámoltatása várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06