További öt sérült a súlyos balesetben
Szörnyű képek! Egy ember meghalt az M2-esen
Egy ember meghalt, öten megsérültek, amikor két személyautó ütközött Pest megyében az M2-es autóúton szombaton.
2009.01.10 20:09MTI/ma.hu,Fotó: Kis-Guczi Péter/KatasztrófavédelemA két balesetet szenvedett jármű a főváros felé haladt a 35. kilométerszelvényben, amikor az egyiknek a vezetője előzésbe kezdett. Egy szembejövő autó miatt azonban túlságosan hamar kellett visszatérnie az út jobb oldalára, ezért a másik jármű elé vágott, és mindkét autó az árokba hajtott - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletes.
Az előzésbe kezdő, feltehetően a balesetet okozó autóban egy ember meghalt, hárman megsérültek, a vétlen járműből két sérültet mentettek ki - tette hozzá Bényi Mónika. Az M2-es érintett szakaszán az útzárat három óra elteltével feloldották - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


