Néhány gyerek inkább máshol folytatná tanulmányait
Továbbra is zárva a csepeli vérengzés helyszíne
Hétfőn kezdődik meg a tanítás a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol szerdán brutális kettős gyilkosság történt, lelőtték az intézmény igazgatóját és helyettesét.
2009.01.09 12:04MTIA tanítási szünetet a bűntény miatt rendelték el.
A Széchenyi István utca 93. szám alatt található iskola épülete jelenleg teljesen üres, bejárati ajtaját a rendőrség lepecsételte. A kerítésnél péntek reggel is égett néhány mécses a kivégzett pedagógusok emlékére. Egy felhívás pedig délutánra gyertyás megemlékezést hirdetett az iskola elé. Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy az iskolával szemben lévő elárusító bódékban is a gyilkosságról beszélgetnek a helyiek, volt aki sajnálkozott, volt aki szörnyülködött.
Azt, hogy a tanítás hétfőn kezdődik meg az iskolában, Tóth Mihály (MSZP), Csepel polgármestere mondta el az MTI telefonos megkeresésére. Hozzátette azt is, hogy az iskolát üzemeltető alapítvány a történtek feldolgozásához segítséget kért.
Ennek előkészítésével a Fővárosi Önkormányzat vezetése foglalkozik. Demszky Gábor főpolgármester szerdán levélben fejezte ki részvétét Csepel polgármesterének a kettős gyilkosság áldozatául esett Takács József képviselőtársuk, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola igazgatója, és munkatársa, Papp László tragikus halála miatt, egyben szakemberek segítségét ajánlotta fel a tragédiát átélt iskola tanulói és pedagógusai számára.
A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Demszky Gábor a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet krízisintervenciós csoportja szakembereinek segítségét ajánlotta fel. A rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy két embert vett őrizetbe a kettős gyilkosság miatt: a bűncselekmény során megsérült biztonsági őrt és a tanintézmény gazdasági igazgatóját.
A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre. A két gyanúsítottat az emberölés napján, szerdán elbocsátották az iskolából sikkasztás gyanúja miatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


