Bűnügy
Az utóbbi 20 év legnagyobb magyar-szlovén heroinszállítmányára csaptak le a rendőrök
17 milliárd forintot érő heroinszállítmányt foglaltak le.
2019.11.13 15:31MTITöbb mint 17 milliárd forintot érő heroinszállítmányt foglaltak le a napokban Budapesten és a szlovéniai Koperben bűnügyi együttműködés keretében, ilyen nagy fogásra a két országban évtizedek óta nem volt példa - jelentették be a két ország hatóságai közös sajtótájékoztatón szerdán, Nagykanizsán.
Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője közölte: a szlovén hatóságok bukkantak rá Koperben egy konténerben arra a 730 kilogrammnyi tiszta heroinra, amelynek címzettje egy budapesti cég volt.
A feketepiacon mintegy 17,5 milliárd forint értékű szállítmány egytizedét a két ország hatóságai ellenőrzött körülmények között engedték tovább Budapestre, ahol elfogták és letartóztatták a szállítmányt fogadó 47 éves K. Richárdot.
A rendőrök az év első felében szereztek információt arról, hogy a budapesti férfi jelentős mennyiségű kábítószert akar Magyarországra becsempészni. Ezt erősítette meg október 30-án a szlovén vámhatóság, majd rendőrség vizsgálata, amelyek alapján egy Iránból Magyarországra tartó konténer vámellenőrzése során rábukkantak a 730 kilogrammnyi heroinra. Címzettje a K. Richárdhoz köthető budapesti cég volt.
A szlovén és a magyar rendőrség és főügyészség, továbbá az Europol és az Eurojust együttműködésével végrehajtott akció során Szlovéniában lefoglaltak 661 kilogramm, buborékfólia-tekercsekbe rejtett heroint. A fennmaradó 69 kilogrammot a rendőrök fedett akcióban engedték tovább Koperből a tornyiszentmiklósi határon át Budapestre.
Boross Zoltán elmondta, hogy a heroin november 5-én érkezett meg egy budapesti telephelyre, ahol a gyanúsított egy általa bérelt raktárban elrejtette. A férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Készenléti Rendőrség támogatásával fogták el, a lakásán csekély mennyiségű kábítószergyanús tablettát, 7 millió forintot és csaknem 70 ezer eurót foglaltak le.
Szakértői vizsgálat szerint a Budapestre került, rendkívüli tisztaságú heroin feketepiaci értéke - a higításától függően 1,6 és 4,1 milliárd forint közötti értéket képvisel, de a nyomozás szerint a teljes 730 kilogrammnyi drog célállomása is Magyarország lett volna.
A férfit a bíróság november 8-án letartóztatásba helyezte.
Boross Zoltán az MTI kérdésére azt is elmondta: K. Richárd korábban nem volt büntetve.
Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézetének igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy rendkívüli tisztaságú heroinról van szó, ami nem tartalmaz más "felütőanyagot". A mintegy 65 százalék heroin mellett csupán a gyártása során keletkező szokásos melléktermékek találhatók a csaknem 70 kilogrammnyi mennyiségben.
Jelezte, hogy ilyen mennyiségű és ilyen tisztaságú heroint utoljára a 2000-es évek elején foglaltak le Magyarországon.
A szakértő az MTI érdeklődésére hozzátette: ha a szállítmány utcai forgalomba kerül a higítás után, meghaladta volna a magyarországi egész éves feketepiaci heroinfogyasztás teljes mennyiségét.
Nedjan Jerman, a szlovén Vám- és Pénzügyőrség koperi irodájának igazgatóhelyettese kifejtette: papíron az Egyesült Arab Emirátusokból egyiptomi átrakodás után került a konténer a koperi kikötőbe október 29-én, de kiderítették, hogy valójában Iránból indították útnak a rakományt. A gyanús körülmények miatt először röntgennel átvilágították, majd miután a felvételek alapján szokatlanak minősítették a tartalmát, illetve kutyás kereséssel is kábítószert gyanítottak a raktérben, felnyitották a konténert.
Az összesen 437 fóliatekercsből 42-nek a súlya eltérő volt, ezek felnyitásakor került elő 1421 csomagban együttesen mintegy 730 kilogramm súlyú heroin.
Szlovénia 1991-es fennállása óta ez volt a legnagyobb heroinfogás az országban, tavaly például 300 kilogrammot találtak egy szintén Iránból érkezett konténerben - fűzte hozzá a szlovén vámszakember.
Dean Juric, a Koperi Rendőrigazgatóság bűnügyi főosztályának vezetője arról beszélt, a magyar hatóságokkal egyeztetve állapodtak meg arról, hogy a szállítmány egy részét ellenőrzött körülmények között tovább engedik Budapestre, hogy elfoghassák a címzettjét.
A kikötőben egy magyar kamionsofőr jelent meg november 4-én, ő vette át gyanútlanul a szállítmányt, s azt a szlovén rendőrök megfigyelésével végigvitte az országon. November 5-én lépte át a magyar határt, ahol már a magyar rendőrök vették át a követését, egészen a célállomásig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06