Bűncselekmény
Álhír terjesztéséért feljelentést tett a II. kerület polgármestere
Ismeretlenek a helyhatóság nevében kiadott hamis szórólapokon félretájékoztatták a lakosságot a kerületi lomtalanításról.
2019.09.04 13:40MTIÁlhír terjesztéséért feljelentést tett Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, miután ismeretlenek a helyhatóság nevében kiadott hamis szórólapokon félretájékoztatták a lakosságot a kerületi lomtalanításról - közölte a városrész önkormányzata szerdán az MTI-vel.
A közleményben azt írták, a kerületben ismeretlenek több helyen dobtak be az önkormányzat nevében a postaládákba szórólapokat, amelyeken azt állították, hogy szeptember közepén ki lehet tenni a lomokat.
Ezzel szemben az önkormányzat éppen a múlt héten tájékoztatta a lakosságot, hogy - a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel (FKF) egyeztetve - a lomtalanítás időpontja idén decemberre csúszik, mivel ősszel kerületszerte útfelújítások zajlanak, a közterületek csak korlátozottan használhatók, így egy lomtalanítás a megszokottnál is több kellemetlenséget és forgalmi zavart, valamint balesetveszélyes helyzeteket okozna - emelték ki.
Közölték azt is, hogy a polgármester elítéli az esetet, a II. kerületi önkormányzat pedig felszólítja a városrészben jelöltet állító pártokat és szervezeteket, hogy határolódjanak el az álhír terjesztőitől, és tegyenek meg mindent a lakosság hiteles tájékoztatása érdekében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06