Bűnügy
Telekocsival, bőröndökben szállította haza feldarabolt áldozatát a jászladányi nő
Leszúrta, majd feldarabolta élettársát.
2019.03.27 18:09ma.huElrendelte a letartóztatását a szolnoki bíróság annak a 27 éves jászladányi nőnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy Bécsben leszúrta 32 éves élettársát, majd a feldarabolt holttestet anyjával a jászalsószentgyörgyi öntözőcsatornába rejtette - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes szerdán Szolnokon, sajtótájékoztatón.
Varga K. Attila elmondta: a megyei főügyészség döntése értelmében a nő bűnpártolással gyanúsított 51 éves édesanyja szabadlábon védekezhet.
Közölte, a nyomozók március 25-én gyanúsítottként hallgatták ki a nőt és édesanyját, majd őrizetbe vették őket.
A nő részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy tavaly ősszel ismerkedett meg a sértettel, akivel Bécsben élt egy albérletben, de a férfi később erőszakossá vált és többször bántalmazta.
Egy reggeli vita során szúrta le a nő az élettársát. A holttestről levágta a kezeket, lábakat és a fejet, majd háztartási sósavval leöntötte őket. Bécsből telekocsi szolgáltatással bőröndökben szállította Magyarországra a testet, majd anyja segítségével elrejtette Jászalsószentgyörgy külterületén, egy öntözőcsatornában.
Varga K. Attila elmondta: március 2-án érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy öntözőcsatornában gyanús zsákokat találtak. A rendőrök megállapították, hogy a nejlonzsákokban emberi testrészek vannak.
A megyei rendőr-főkapitányság emberölés miatt nyomozást rendelt el. A nyomozók a helyszíni és halottszemlével párhuzamosan széleskörű adatgyűjtésbe, tanúkutatásba kezdtek.
A nyomozásba bevonták a Nemzeti Szakértői és Kutató Központot, az Europolt és a környező országok rendőrségeit. A közös munka eredményeként a nyomozók rövid időn belül azonosították az elhunytat; egy 32 éves, nem magyar állampolgárságú férfit, aki a német hatóságok adatbázisában szerepelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06